További versek
Fanni 2005.11.19. 11:51
Innen-Onnan szedtem őket össze
van közte saját is
egy-kettő
Vad vagy, mint a tigris
Szabad, mint a szél
Lobbanó láng és ösztön Mindig utolér… Tombolj, mint a vihar Tépd szét az árnyakat Őrült hullámokkal hozz Vadító vágyakat! Lángolj, mint a tűz Lobogó tánccal égj Vörösen izzó fénnyel Az égig érj! Pörögj fel, mint a zene
Ne törödj most semmivel Üvölts te is vele… ennyi kell
Ez egy ilyen világ…, nyiss egy ablakot a valóságra! Itt mindennek és mindenkinek megvan a szabott ára… SAJNOS EZ NEKEM TÚL DRÁGA!
VÁGYOM RÁD MINT SIVATAG A VÍZRE MINT EGY ÉPP TEST AZ EGÉSZSÉGES SZÍVRE VÁROK RÁD MINT ŐSZ A TAVASZRA MINT TÉLI CSEND AZ ÉRTELMES SZAVAKRA. SZÜKSÉGEM VAN RÁD MINT EMBERNEK A BETEVŐRE MINT AZ ESZMÉLTETŐ TISZTA LEVEGŐRE . KELLESZ NEKEM AKÁR A KÉT KEZEM TÚL FONTOS VAGY:ÁLTALAD LÉTEZEM!
2.:
ÜRES AZ ÁGY ÉS NEM JÖN AZ ÁLOM NEM SZÓL A ZENE HIÁBA VÁROM ÜVÖLT A CSEND ÉS HALLGAT AZ ÉLET RÁMTÖR AZ ÉRZÉS: SZERETLEK TÉGED!!
Fekete köpenyben jött értem, s felém nyújtotta csontos kezét. A bőr rá volt száradva. Úgy kapaszkodtam belé, mintha muszáj lenne.
Nem láttam az arcát, csak elképzeltem magamnak. Téged láttalak: a Te arcod, mosolyod, szemed. És félni kezdtem. Félni, hogy ő is itt hagy, és nem teljesíti a kérésem. A kérésem, amit milliószor mondtam neki. De teljesítette. Megcsókolt. Nem forró volt, hanem jéghideg. A szám kékre fagyott és lebénultam. Kiszállt belőlem minden. A csók által vette el tőlem. Ez a csók kísérti a lelkem örökre.
Szenvedésnek katonája menetel a háborúba egyszemélyes hadsereg sír, mint egy kisgyerek, rezzenéstelen arcú pusztító könyörtelen ítélethozó, ítélete: Halál, vár arra kit talál a fájdalmat mit oszt ő is megéli, átéli, túléli s ezen örökös fájdalom égeti, mérgeti, szétveti, szenvedéstől torz arcát feléd fordítja s folytatja harcát arcát könny s vér áztatja, szemedbe néz, s megölt holtan fekszel a lábai előtt, tekintete szánalomtól nedves saját lelke gyűlölettől vemhes, célok nélkül rója úját elpusztítja jelenét, elfelejtve múltját nem ismeri fel magát nem érez mást csak a vér szagát, megállás nélkül rombol ő sem tudja miért gyilkol, akárhová menetel embereket temet el, érzéketlen szíve retteg mikor eszébe jutnak a tettek, előre gyászol mert ölni fog egyre csak tovább vezetnek a véres lábnyomok, könnyeiből halál fakad, kezéhez embervér tapad, lelkéből ordítás szakad, de a katona mégis néma marad s csöndben, némán új háború felé halad.
Mikor mindent rózsaszinben látsz, S úgy érzed csak a Tiéd a világ, Mikor minden virág kinyílik, S azt hiszed neked csak Ő kell a sírig
Mikor millió pici pillangó repked a hasadban, S ha meglátod Őt szíved gyorsabban dobog magadban, Mikor minden pillanatban csak ő jár az eszedben, És mindenedet odaadnád, csak ő is szeressen, Milyen szép ez az álomvilág, mert szerelmes vagy!
Szépen szóló szerelmes szavak, De ez örökké nem maradhat! A szerelem vak, de egyszer meggyógyul szemed, És rájössz, hogy nem is olyan kedves az a Kedves, A pillangók kiröppennek belőled, De az üresség, úgy tünik, örökké megmarad benned A Szerelmed nem ezt várta Tőled. S a rózsaszín világ, ugye milyen fekete lett!
Szép szavak helyett veszekedés, Gyengéd ölelés helyett verekedés… Aztán nem érted, miért olyan sötétek a nappalok nélküle, Csak fekszel az ágyadon, nézel a sötétségbe. S hogy jól érezd magad, valamit ki kell ölnöd magadból… érzed már a magány közelségét? Múlnak a nappalok, telnek az éjszakák S egy újabb álom vár, csak rád! De felmerül benned egy kérdés: Mit kellene tenni? Megéri-e újból szerelmesnek lenni? Hiszen minden boldog pillanatért meg kell majd szenvedni. De Te csak egy ember vagy. Tudd meg: Ez az élet rendje, ezt nem változtathatod meg!
Láttad-e már a szerelmed arcát mikor nem szeret már Láttad-e a szemében magad úgy, ahogy mások látnak Olyanok, akik csak elmennek melletted az utcán és Csak azért pillantanak fel gondolataik erdejéből, hogy Elkerüljenek. Mert nem akarnak hozzád érni, egy idegenhez
Ismeretlen rengeteg, érzelemdús fellegek. Azt sem tudom ki vagyok, mégis élni akarok. Megtalálom önmagam, csak szeretni hagyjanak
|